Red Hat Enterprise Virtualization közelebbről - II.
Nagyjából egy évvel ezelőtt, megjelenésekor írtunk először részletesebben a Red Hat virtualizációs platformjáról, a Red Hat Enterprise Virtualisationról. CIkksorozatot ígértünk, amit most egy bemutatóval folytatunk, reméljük, senkinek nem szegte kedvét a kényszerszünet :)
Ebben az időszakban alapvetően nem változott a korábban bemutatott RHEV szerkezete, felépítése: továbbra is a már ismertetett módon és megoldásokkal működik. Figyelemreméltó változás azonban, hogy a Red Hat időközben a .net alapú megoldást elkezdte Javara portolni. Az előzetes várakozások alapján a RHEV manager 2.3-as, immár Java-alapú változata május 18-án jelenik meg, amely egyelőre még mindig Microsoft Windows Servert igényel maga alá.
Cikkünk itt egy apró, személyes fordulatot vesz és rendhagyónak ígérkezik. Az elmúlt 13 hónap során abban a szerencsében volt részem, hogy felépíthettem és üzemeltethettem egy kilenc hostból álló Red Hat Enterprise Virtualization 2.1 rendszert kellő mennyiségű erőforrással. A termék alapvetően pozitív fogadtatásban részesült, bevezetése óta stabilan és megbízhatóan működik, azonban mindenképpen érdemes megemlíteni azokat a negatívumokat is, amelyekkel a használata során találkoztam, így a leírás elsősorban a tapasztalatról fog szólni.
Az első és leglényegesebb dolog a management szerver helyzete, amely a 2.1-es verziónál Microsoft Windows Server 2003-at igényelt. Ezt tudomásul vettük, azt azonban nehezményeztük, hogy hibatűrő (HA) megoldás nincs. A Red Hat szakemberei azt javasolták, hogy a rendszert telepítsük egy már meglévő virtualizációs platformra (standard KVM-re, Hyper-V-re vagy bármi másra) és ezzel oldjuk meg a rendelkezésreállás kérdését - valljuk meg, ez igen érdekes megközelítés... Node mi is történik akkor, ha a RHEV manager nem érhető el? A hypervisorokon futó virtuális gépek továbbra is elérhetőek lesznek, azonban mivel minden információjuk a menedzser hoston futó Microsoft SQL Express adatbázison vannak tárolva, sem migrálni, sem újraindítani nem lehet őket. Habár a Red Hat arról biztosított minket, hogy ilyen probléma esetén a support kiterjed a virtuális gépek leállítására vonatkozó segítségre is, mégsem tudtam nyugodtan aludni az első napokban.
A RHEV telepítése simán és problémamentesen zajlott, miután a szükséges függőségeket (Powershell, IIS, stb.) kielégítettük. A letöltött installer tette a dolgát, telepítette az SQL kiszolgálót és a szükséges komponenseket, létrehozta az adatbázisokat. Apropó, adatbázis: természetesen van lehetőség külső DB használatára is. A Red Hat sajnos ismét bakizott egyet: nyugodt szívvel ajánlották a helyi SQL Express használatát, mondván, bőven beleférünk ezen adatbázis limitációiba. Nos, az alap adatbázis, amely a VM-ek adatait tárolja, elegendő is volt, a RHEV-nek azonban van egy ún. history adatbázisa is, amelyben az egyes eseményeken (VM indítása, leállítása) tárolja. Néhány hónap elteltével hibaüzenetet kaptunk, amely a RHEV History szolgáltatás leállásáról szólt, mint kiderült, a 4 GB-os DB fájlméret elérése miatt.
A management telepítése után jöhettek a hypervisorok. Cégünknél 9 db Sun X4170 szervert használunk erre a célra, egyenként 72 GB RAM-mal és 2 db 8 magos Intel X5560 CPU-val. A virtuális gépek diszkjeit EMC Symmetrix és Clariion storage-okon tároljuk, amelyekhez Fibre Channel adapterekkel kapcsolódunk, egyébként iSCSI és NFS is támogatott (előzetes tesztjeiket iSCSI targetekkel is végeztük). A VM-ek telepítéséhez szükséges ISO állományokat egy NFS share-en tárolja a RHEV, ezt is létrehoztuk. Többféle megfontolásból úgy döntöttünk, hogy a hypervisorokon teljes Red Hat Enterprise Linux 5.4 rendszert telepítünk (ahogy korábbi cikkünkben írtuk, létezik egy minimalizált bare hypervisor is, amely kifejezetten host platform célokra van kihegyezve), amely ugyan jóval nagyobb footprinttel rendelkezik, mint kisebb társa, de egyrész testreszabhatóbb, másrészt licencelési/előfizetési szempontból számunkra hatékonyabbnak bizonyult.
A hostok telepítése hibamentesen zajlott, minden egyes hardverkomponens teljes egészében támogatott. A RHEV logikai környezetének kialakítása (data center) után a friss, ropogós gépeket hostként regisztráltuk a RHEV menedzsment felületén, ekkor a RHEV-M ssh-n keresztül belépett a gépekre és pár script segítségével letöltötte a Red Hat networkről és installálta a szükséges csomagokat. Egy reboot után a szerverek üzemkész állapotban voltak.
Amint legalább egy szerver elérhető volt, feltérképeztük az elérhető storage-okat. A hostok előkészítése során a RHEV egy működő multipath konfigurációs állományt is létrehozott a gépeken, így gyakorlatilag semmiféle teendőre nem volt szükség: a manager webes felületén (amely kizárólag Internet Explorer alatt működik jelenleg) csak kiválaszottuk a megfelelő menüpontot és hozzáadtuk az elérhető LUN-okat a storage poolhoz.
(folytatjuk!)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1335 olvasás


Hozzászólások
Csak en erzem nevetsegesnek a
Csak en erzem nevetsegesnek a Red Hat-tol a Windows szervert igenylo, kizarolag IE alol mukodo megoldast?
Sokan kritizaljak emiatt a
Sokan kritizaljak emiatt a Red Hatet. A valasz logikus: ok tulajdonkeppen egy kesztermeket vettek meg a Qumranettel egyutt, gyorsan piacra kellett dobni, hogy legyen virtualizacios platform a Xen helyett. Eppen csak arra maradt ido, hogy valamennyire testreszabjak. Ehhez kepest nagyon szep eredmeny, hogy masfel ev alatt a .netes applikaciot javasitani tudtak rengeteg bugfix es feature addon mellett.
Egyebkent sok helyen ez fel sem merul, mi egy jot rohogtunk rajta, de bevezettuk.
A javára portolás lényegében
A javára portolás lényegében azért kellett, hogy többplatformos legyen? Mert akkor elvileg nemsokára elhagyják a w2003 alapot.
Tobbek kozott. Nezd, a Red
Tobbek kozott. Nezd, a Red Hat vezetoi nem csinaltak titkot abbol, hogy eleinte nem igazan tudtak, mi lesz a RHEV sorsa, mennyire lesz sikeres. Nyilvan nem akartak sok eroforrast beleolni egy olyan termekbe, amelynek a sikere valtozo lehet. Amikor kiderult, hogy jo es stabil a termek, azonnal nekilattak a portolasnak.
Van itt nekem egy roadmapem, ebben ez szerepel:
RHEV 3.x (2011)
● HTML/Web Admin User interface
● RHEV-M on RHEL
● Hot plug – CPU, Network & Disk
● SLA for CPU, Memory and I/O
● Hybrid mode scheduler
● Live Snapshots (incl memory)
● VM Firewall & Policies
● Storage Live Migration
Kicsit kesesben vannak, a RHEV 2.3 most fog meg csak kijonni 2010 vege helyett, de a 3.x siman megjelenhet meg iden.
Borse Designer,Gucci Sito
Borse Designer,Gucci Sito Ufficiale conosciuto per essere il miglior amico delle femmine,sono un'estensione della personalità di una donna,che danno la sua classe,eleganza e senso dello stile.Tutte le serie di Gucci Borse da donna sono leggeri,durevoli e unico per colore,forma e stile!Grande abbastanza da contenere tutti gli elementi essenziali,ma abbastanza piccolo per dare glamour a ogni occasione Gucci Borse 2012 - che si tratti di giorno o di sera Sia che preferiate elegante o casual,si può avere lo stile e la scelta dei colori nel nostro sito Borsa Gucci web per creare il proprio look,in qualsiasi occasione.
Una delle poche aziende
Una delle poche aziende abbigliamento di lusso,Moncler Outlet ha incorporato di alta moda con la funzionalità completa,offrendo una linea completa di tendenze del design e stili differenti.Outlet Moncler giacca Branson è destinato ad attrarre verso di sé stesso in quanto offre l'abbigliamento migliore Moncler 2012 inverno e fa in modo che si cammina in grande stile in tutto il inverni.Essere alla moda anche nelle peggiori condizioni climatiche non è un Piumini Moncler problema se si possiede un giubbotto Moncler.
Louboutin Pas Cher a un
Louboutin Pas Cher a un penchant pour le Moyen-Orient et a une maison de vacances en Egypte, sur le Nil à Louxor.Comment avez- Louboutin Chaussures obtenir de gawping au danseurs de montage de ses créations sur les beautés classe tels que la princesse Caroline de Monaco, Catherine Deneuve et la reine Rania de Jordanie? Ce qui rend les chaussures de Christian Louboutin Chaussures se démarquer, outre leur qualité exquise, artisanat d'art, sexy talons hauts et des dessins originaux, est la brillante vernis à ongles semelle rouge.Christian Louboutin Paris sont élégantes, de style ainsi que un seul de ce genre. à peu près tous dame aime à posséder ces types de Christian Louboutin Pas Cher chaussures.