Büszkék vagyunk az önkéntesekre - interjú Paul W. Frields-szel

A Red Hat Summit 2009-en természetesen a Fedora Project is megtalálható volt. A projekt vezetője, Paul W. Frields több nagyszerű előadás és szakmai bemutató mellett örömmel válaszolt kérdéseinkre is.

- Paul, a magyar Fedora közösség lelkes tagjaiként kíváncsiak lennénk arra, hogy jelenleg hányan használnak valamilyen Fedora változatot a világban. Közel egy évvel ezelőtt 9,5-10 milliós táborról nyilatkoztál.

- Nos, mint az köztudott, a Fedora nem használ semmilyen kötelező regisztrációs eljárást, így csak általános statisztikákra hagyatkozhatunk. A letöltési logokból begyűjtött IP címek és a smolt-tal beküldött rendszerinformációk alapján jelenleg 17 milliósra becsüljük a felhasználói tábort. Egyik kollégánk a begyűjtött adatokat elemezve arra a megállapításra jutott, hogy a fenti számmal inkább alábecsüljük, mint túlbecsüljük a felhasználók számát. Óvatosan kell a statisztikákkal bánni, hiszen figyelembe kell vennünk a routerek, proxyk mögött ülőket, valamint azokat is, akik egy géppel, de több címről töltenek le Fedora kitet, pl. notebook használók, dinamikus címmel rendelkezők. Valószínű, hogy a reális érték 17 millió plusz 10-15% lehet. Érdekes egyébként, hogy a közösségi disztribúciók közül a Fedora az egyetlen, amelyik publikálja a mérésekhez használt adatok forrását, a többi terjesztés csak "konkrét" adatokat közöl.

- Hamár szóba kerültek a többiek: hogyan pozicionálnád a Fedorat a disztribúciók között?

- Anélkül, hogy bármelyik közösségi terjesztést konkrétan megnevezném, bátran állíthatom, hogy a Fedora az egyetlen olyan disztribúció, amely stabil felhasználói bázissal rednelkezik. Tapasztalataink szerint sok felhasználó "ugrál", keresi a számára legjobb változatot, mozognak az egyes disztribúciók között, de nem igazán jellemző, hogy egy felhasználó Fedora után valami mással folytatná a munkát. Ez véleményem szerint főleg annak köszönhető, hogy a Fedora fejlesztése során szigorú minőségbiztosítási folyamatot (quality assurance) használunk, sokan és sokat tesztelünk. Sokak visszajelzése alapján az egyes release-ek nem csak tartalmi, hanem folyamatos minőségi fejlődést mutatnak. Erre nagyon büszkék vagyunk.

- Ez biztosan azért van, mert a Red Hat jelentős segítséget nyújt a fejlesztéshez.

- Nehogy azt hidd! A több, mint ezer csomagmaintainer közül csak pár százan dolgoznak a Red Hatnél, a többiek olyan önkéntesek, akik a legtöbb esetben professzionális, enterprise szintű munkát végeznek. Természetesen jól jön a Red Hat támogatása is, de úgy érzem, enélkül is tudnánk tartani a színvonalat.

- Sokak szerint a Fedora inkább Európán kívül népszerű. Mit tudsz erről, illetve mi lehet ennek az oka?

- Ez tévedés. Nagyon komoly kapcsolatokat ápolunk az európai felhasználói csoportokkal. Max Spevack (a Fedora projekt korábbi vezetője - a szerk.) pl. nemrégiben tért vissza Amszterdamból, ahol hatalmas munkát ölt bele az európai kapcsolatokba: komoly közösségi munkát végzett, németországi ambassadorokkal rendezvényeket szervezett (LinuxTag, FUDCon Berlinben), aztán jövő héten lesz Brnoban a DeveloperConference2009 összejövetel. Ezen kívül sok visszajelzést kapunk kelet-európai csoportokról is - például Te is itt vagy, mint a magyarországi Fedora felhasználók képviselője :)

- Ha már szóba hoztad: mennyire sikeres az ambassador projekt? Mennyire fontos a Fedora számára?

- Nagyon fontos és nagyon sikeres, erre igazán büszkék vagyunk. Igaz, az utóbbi időben egy pici visszaesést tapasztaltunk, azonban ez normálisnak tekinthető. Tudod, sokan vannak, akik lelkesedésből gyorsan csatlakoznak az ambassador programhoz, de aztán egy picit csökken a láz, rájönnek, hogy ez sok kötöttséggel és elhivatottsággal jár és inkább kilépnek vagy megszűnik a tagságuk. Akik maradnak, azok viszont nagyon elkötelezettek: sorra járják a kisebb-nagyobb cégeket, oktatási intézményeket, egyetemeket és nemcsak a Fedora/Red Hat vonalat, hanem a nyílt forrású szoftvereket is népszerűsítik - meg kell mondjam, sokszor igazán professzionális módon. Ebből ugye hosszú távon nem csak mi profitálunk, hanem a Red Hat is.

- Vállalatok és támogatás: mi a véleményed a Fedora LTS-ről (hosszabb életciklusú Fedora release)?

- Ahogy azt az előadásom során is elmondtam, a Fedora legfontosabb célkitűzése a gyakori, bleeding edge fejlesztéseket tartalmazó release-ek kibocsátása. Ez volt a múltban is és ehhez tartjuk magunkat a jövőben is. Az LTS - habár alapvetően jó ötlet - olyan mennyiségű munkát és energiabefektetést igényelne, amit a mi közösségünk nem engedhet meg magának. A jelenlegi kiadási modellt alapul véve a kettővel ezelőtti verzió további fenntartása 25-30%-kal több munkát igényelne - ezt nem tudjuk felvállalni. Az LTS-t egyedül külső cég, partner, vendor bevonásával tudom elképzelni, mint professzionális szolgáltatást. Azoknak, akik igényük lenne LTS-re, egyértelműen a CentOS-t javaslom, ha pedig igazi professzionális, üzleti támogatásra van szükségük, akkor a Red Hat Enterprise Linux a helyes irány.

- Apropo, CentOS: mi a véleményed a közelmúltban történt eseményekről?

- A CentOS projekt nagyon magas színvonalú munkát végez. Őszintén sajnálom azt, ami a CentOS-szel történt, de egyetlen percig sem tartottam attól, hogy a CentOS eltűnik vagy megszűnik. Igazán professzionális módon kezelték a helyzetet, remélem, hogy hasonló incidens nem fog a jövőben megismétlődni. Azt azért megjegyezném, hogy a Fedora projekt minden pénzügye a wikiben megtalálható, követhető, hiszen nekünk is vannak bevételeink-kiadásaink: bemutatókat, prezentációkat tartunk, most is itt ülünk ugye a Summiton, saját standdal, eszközökkel támogatjuk az ambassador programot.

- Előadásod során említetted a nouveau drivert. Milyen állapotú jelenleg a fejlesztés?

- Ó, ez az egyik kedvencem! A notebookomban NVidia kártya van, így a hibamentes működéshez jelenleg proprietary drivert kell használnom, különben gondok vannak a hibernálással, suspenndel. A Red Hat nemrégiben egy teljes állású fejlesztővel (Ben Skeggs) gyarapodott, aki a nouveau driverért felel; aki Rawhide-ot használ, már láthatja a munka eredményét - saját teszjeim során tökéletesen működnek az említett funkciók. Biztos vagyok abban, hogy a Fedora 12-re már teljes értékű, működő driverrel tudunk előrukkolni, de természetesen ehhez még sok munkára és tesztelésre van szükség.

- Óvatosan teszem fel a kérdést: PulseAudio?

- Mi van vele? Imádom a PulseAudiot!

- Elhiszem, de nagyon sokan eléggé negatív tapasztalatokat szereztek vele kapcsolatban...

- A PulseAudio egy nagyszerű dolog, de csak egy virtuális, absztrakciós réteg. A felhasználó által észlelt hibák az alatta lévő ALSA rétegben vannak, sajnos erről nem a PulseAudio fejlesztői tehetnek. Ha valaki hibát tapasztal, akkor kérem, hogy bugreportoljon, így hamarabb javításra kerülnek a dolgok. A PulseAudio sokkal fontosabb egyébként, mint aminek látszik: segítségével gyerekjáték bármilyen audio alkalmazás fejlesztése, megírása. Én például most egy kis applikáción dolgozom - ne gondolj semmi nagyra, egy olyan szoftver, ami rögzíti akár az Ekiga, akár Fedora Talk beszélgetést és azonnal ki tudod postolni podcast formájában. Rólam tudni kell, hogy csapnivaló fejlesztő vagyok: ami valakinek tíz percig tart, az nekem tíz óráig. Nos, a Pulseaudio révén még nekem is gyerekjáték ez a fejlesztés, nem kell az ALSA rétegben kotorásznom. Remélem, egyre többen lesznek, akik felismerik ennek a jelentőségét.

- A Summit előadásai során azt láttam, hogy sok magasan kvalifikált Red Hat fejlesztő, mérnök a prezentáció során privát laptopján Fedorat használ. Ez egyfajta céges kényszer vagy ők valóban kedvelik a Fedorat?

- Nincs itt semmi kényszer: akiket láttál, valóban elkötekezett hívei és rajongói a Fedoranak! Tudod, a Red Hat rettenetesen innovatív cég: akiknek a fejéből kipattan egy ötlet, azonnal implementálni akarják. Erre a legegyszerűbb és leggyorsabb út a Fedora használata, így a legújabb ötletek azonnal bekerülnek az upstream kiadásokba, hosszú távon pedig visszacsorognak a Red Hat Enterprise Linuxba. A Fedora olyan színvonalú, hogy problémamentesen használható minden környezetben, akár azok számára is, akik nem akarják az OS piszkálásával tölteni az idejüket. Elárulok neked valamit: tudod ki az egyik legfanatikusabb rajongónk? Maga Jim Whitehurst (CEO - a szerk.)! Jim végigpróbált már mindenféle operációs rendszert és disztribúciót, de - minő meglepetés - a Fedora vált be neki a leginkább. Olyannyira, hogy a Fedora 11 kiadása utáni este telefonon felhívott és személyesen gratulált, elmondva, hogy remek cuccot hoztunk össze, minden működik neki :)

- Elcsépelt kérdés, de jelenleg a világ pénzügyi krízisben van - éreztek ti ebből valamit a Fedoranál?

- Igen, mégpedig azt, hogy egyre többen járulnak hozzá a nyílt forrású szoftverek fejlesztéséhez. Legyen akár kis- vagy nagyvállalat, otthoni hobbista vagy főállású developer, mind többen és többen érzik úgy, hogy az open source meghatározó tényező lehet a következő időkben. Nem véletlen, hogy a Red Hat növelni tudta a bevételét, pedig ahogy Jim a bevezetőjében elmondta, igen nehéz dolog ingyen szoftvert eladni.

- Van-e már valamilyen tervetek a Fedora 13-ra, 14-re vonatkozóan?

- Igaz, hogy még a a Fedora 12 sincs kint, de ötleteink már vannak. A Fedora 13 terveink szerint merőben más lesz, mint az eddigi kiadások, elsősorban a felhasználói élmény terén szeretnénk újdonságokat. Megpróbálunk a netbookokra koncentrálni, úgy érezzük, hogy fontos terület ez. Szeretnénk növelni a Live környezetek elérhetőségét, valószínűleg eldobjuk a live CD-t és csak DVD, illetve USB image formában tesszük elérhetővé, hogy minél több szoftver ráférjen. Ezen kívül a lokalizációra fókuszálunk, nagyon fontos számunkra, hogy a világ felhasználói a saját nyelvükön érhessék el a rendszert és az alkalmazásokat. Gondolom, te sem örülnél annak, hogy ha Magyarországon angolul kellene használnod a Fedorat.

- Köszönöm az interjút!

- Én köszönöm a megkeresést. Kérlek, látogassátok rendszeresen a projekt honlapját és ha valakinek van kedve Magyarországon, csatlakozzon a Fedora ambassador programhoz.

Hozzászólások

Gratulálok Laci, szép munka volt! :)

Jó olvasni, hogy jó írányba haladnak, és hogy kellő támogatást kapnak mind pénzügyileg, mind pedig fejlesztési téren.

Két dolog amit kiemelnék:

  • + Paul is kiemelte, hogy az innovatív fejlesztések számára mennyire jó platform a Fedora. Ezzel én is teljes mértékben egyetértek, mert magam is ezért döntöttem a korábbi Red Hat tapasztalatok után, úgy hogy Fedorát fogok használni mind desktopon, mint notebookon.
  • - Bár Paul arról beszélt, hogy a Fedora egyre népszerűbb Európában is, sajnos ebből - főleg kis hazánkban - nem sokat tapasztalok :(

Jó kis interjú lett, köszönjük a magyar fedora közösség képviselőjének. :)

A 17 millió azért letaglózott. Ez önmagában hozza az 1%-ot. Sajnálom, hogy nem lesz lts, márpedig ezek szerint nem lesz.
A noveaou driverrel külön kíváncsi leszek, az alfában még nem volt teljes értékű.
LiveCD dobás azért meglep. Mondjuk pár napja telepítettem F10-et network installal és nagyon meglepett az egyszerűsége. Lehet, hogy tényleg elavult a liveCD.

Azon meg mindig csodálkozom, hogy mennyire más mentalitással állnak a dolgokhoz. Mennyi optimizmus és pozitivizmus sugárzik a válaszaiból..

Gratulálok, köszi az interjút. Jó olvasni egy pár műhelytitkot, kíváncsian várom már a Fedora 13 célkitűzéseit. Azt hiszem már a 12-es is egyre feljebb tornázza a lécet, hát akkor a 13-as... :)

Gratula az interjúhoz!

Tetszett az interjú, köszönet érte! :) A lokalizáció erősítése jó hír. Az LTS-ben reménykedtem, ezek szerint mindhiába. A CentOS túl öreg csomagokat tartalmaz, arra biztosan nem migrálok. Jó, hogy a pulseaudio-ra rákérdeztél, ezt elég sarkalatos problémának érzem. Picit el lett kenve a válasz. Az egy dolog, hogy ez ALSA probléma, de gondolom, nem az a megoldás, hogy megvárják, amíg az ALSA fejlesztői lépnek, hanem bele lehet nézni abba a kódba a Fedora fejlesztőinek is. Az sem kizárt, hogy már megoldották. Ne feldjük, 1.0.21-es ALSA drivernél tartunk, a jelenlegi kernel pedig ezt mondja:

cat /proc/asound/version
Advanced Linux Sound Architecture Driver Version 1.0.18a.

Lesz viszont EL 6. Az eddigi ütem szerint már itt is kellene lennie. Plusz lesz F12 is hamarosan.
Azért már most a pulseaudio sem ugyanaz mint egy éve. Én azért látom a fejlődés ívét. F9-ben még meg kellett szabadulni tőle, F10-ben már viszonylag működött is. Most már csak néhány dolog problémás.

Érdekes. F9-en az összes gépemen - ismerősökét is ideszámítva - hibátlanul ment, megy a pulseaudio, jó a hang. És az új, PA-t támogató Skype is. A problémák, csúnya buffer dobálások F10-ben kezdődtek, s F11-ben is maradtak, bár picit jobb a helyzet. F11-ben az audacious rendszeresen megdöglik. De leszoktam róla. Az új hobbim az mpd a sonata nevű klienssel. Nagyon tetszik, nem is tudom, eddig hogyan kerülhette el a figyelmem. Ő egy audio lejátszó szerver, így a kliensből való kilépés esetén is zenél tovább. Tudja a streaming médiát is - netrádió. Még a gép leállása esetén is zenél rendüretlenül egészen a SIGTERM-ig. :)

Az egy jópofa alkalmazás, én is nézegettem már. /off

off

Megelégeltem, forrásból a kernelhez fordítottam az 1.0.21-es ALSA driver-t:

cat /proc/asound/version
Advanced Linux Sound Architecture Driver Version 1.0.21.
Compiled on Sep 6 2009 for kernel 2.6.29.6-217.2.16.fc11.x86_64 (SMP).

Rosszabb, mint az 1.0.18a volt. Szólt, aztán néha buffert dobott, majd szokás szerint recsegés, ropogás, pulseaudio 101% körüli CPU-t használt - több magnál lehet ilyen -, majd pulseaudio kinyiffant:

Sep 6 20:34:00 locsemege_gépe pulseaudio[2604]: alsa-util.c: snd_pcm_avail() returned a value that is exceptionally large: 18446744073709518304 bytes (384307168028 ms).
Sep 6 20:34:00 locsemege_gépe pulseaudio[2604]: alsa-util.c: Most likely this is a bug in the ALSA driver 'snd_ca0106'. Please report this issue to the ALSA developers.

:(((

on

Bocsánat, hogy ide blogolok, remélem, nem vág ki a portál gazdája. És igen, olyan vagyok, mint Móricka, akinek mindenről az jut eszébe.

Szóval kijött a kernel-2.6.30.5-43.fc11.x86_64, benne az 1.0.20-as ALSA driverrel. Pontosan annyira vacak, mint a tegnap forrásból fordított 1.0.21-es driver. A hang úgy 2 perc alatt dőlt össze. Most újra az eddigi kernel-2.6.29.6-217.2.16.fc11.x86_64-et használom. Ha lesz türelmem, lehet, hozzáfordítom az 1.0.18a ALSA driver-t a 2.6.30.5-ös kernelhez. Már ha hagyja magát. Tegyük hozzá, az 1.0.18a is rossz, csak nem annyira.

Szerintem nyugodtan írhatsz egy blogot. Vagy nyissunk egy topikot a pulse gondokra és akkor kivesézhetjük.
Úgy talán kihozhatunk valamit a dologból.

Mod:
Nyitottam ide egy topikot neki.

Nekem semmi bajom a PulseAudioval. Lehet csak én vagyok a szerencsések egyike :)
Nekem a kernel ezt mondja:
[asrob@jenna ~]$ cat /proc/asound/version
Advanced Linux Sound Architecture Driver Version 1.0.20.

Ezt a kísérletet SB0410-zel, ca0106 modullal is meg tudod ismételni? ;)

mert ilyen hangkártyám van :)
00:1f.5 Multimedia audio controller: Intel Corporation 82801DB/DBL/DBM (ICH4/ICH4-L/ICH4-M) AC'97 Audio Controller (rev 03)